Azt olvastam egyszer, hogy némelyek azért beszélnek, hogy elrejtsék a gondolataikat. Tapasztalatom szerint azonban jóval többen vannak azok, akik ahelyett beszélnek, hogy gondolkodnának.
Egy üzletember, amikor szóra nyitja a száját, tartsa magát az alábbi néhány szabályhoz - egyszerűbbek is ezek, mint az emberállat bármilyen más tevékenységének előírásai:
Tudja, hogy mit akar mondani.
Mondja el.
Maradjon csendben.
Az a kereskedő, aki azelőtt kezd beszélni, hogy tudná, mit akar mondani, vagy azután is beszél, hogy befejezte a mondanivalóját, a törvényszék előtt vagy a szegényházban köt ki, és az előbbi rövid úton az utóbbihoz vezet. Bár sokba kerül, én magam állandóra alkalmazok jogászokat, hogy biztosan elkerüljek minden jogi huzavonát.
Ha egy leányt fűzöl, vagy a cimborákkal szaporítod a szót estebéd után, nyújthatod a beszédet, mint a rétestésztát, megállva néha-néha csemegézni egy kicsit, de az üzletben minden mondatod legyen a lehető legrövidebb út két pont között. Felejtsd el a bevezetést és az összegzést, és ne is kezdj bele abba, hogy „másodszor, ...”. Az egyház szolgái tudják, hogy a vétkesek akkor állnak elő, ha rövid a prédikáció, egy papnak pedig sose tarts hosszú szentbeszédet! Hagyd, hogy az első szó legyen az együgyűé, az utolsó a hölgyeké. Ne felejtsd el, hogy a töltelék java mindig a kalács közepén van, de az sem baj, ha mézes-mázosan tálalod annak, aki úgy szereti.
Egyszerűbb bölcsnek látszani, mint okosat szólni. Beszélj kevesebbet, mint a másik, és hallgass többet, mint amennyit beszélsz: az, aki hallgat, nem árulja el magát, ugyanakkor hízeleg annak, aki magát dicséri. A legtöbb férfi és nő elmond mindent, amit tud, az előbbinek csak jó hallgatóságra, az utóbbinak pedig elég jegyzetpapírra van szüksége hozzá. A pénz beszél – legalábbis ha jár a szája annak, akinek a zsebében van, és amikor megszólal, minden megjegyzése rosszmájú. A szegénység is beszél, csak senki nem kíváncsi a mondanivalójára.